Miniatűr műalkotások c. bélyegkiállítás

Az emberiség kultúrája Soó Rezső motívumgyűjteményeiben

A Magyar Posta és a Bélyegmúzeum a Malompark Bevásárlóközponttal együttműködve megvalósuló „A magyar bélyeg Országnévjegy” rendezvénysorozat keretén belül Soó Rezső - akadémikus, a Debreceni Egyetem egykori professzora, Debrecen város díszpolgára - bélyeggyűjteményéből ad válogatást a bevásárlóközpont II. épületének 1. emeletén, Miniatűr műalkotások – az emberiség kultúrája Soó Rezső motívumgyűjteményeiben címmel.

A kiállítást 2012. március 22-én 14.00 órakor Rácz Tamásné, a Magyar Posta Debreceni Területi Igazgatósága igazgatója nyitotta meg. Ez után Nikodém Gabriella, a budapesti Bélyegmúzeum igazgatója tartott tárlatvezetést az első vendégeknek. A megnyitó napján a Posta alkalmi bélyegzéssel emlékezett Soó Rezsőről, Debrecen híres mecénás filatelistájáról.

Soó Rezső (1903-1980) a magyar és a nemzetközi botanikatudomány kimagasló egyénisége volt. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1925-ben summa cum laude szerzett diplomát, majd 1926-ban sub auspiciis doktori címet. 1925 és 1927 között a berlini Collegium Hungaricum tagja volt, majd 1929-ig a Magyar Tudományos Akadémia Tihanyi Biológiai Kutató Intézetének adjunktusaként tevékenykedett. Ezt követően a növénytan elismert tanáraként dolgozott négy évtizeden át a debreceni, a kolozsvári és a budapesti tudományegyetemeken. A sokoldalú tudós egyúttal műgyűjtő, mecénás és kiváló filatelista is volt. A kétszeres Kossuth-díjas professzor Debrecen város és a Bélyegmúzeum gondozására hagyományozta rendkívül értékes, több mint 225.000 darabból álló filatéliai gyűjteményét, amely úgynevezett ország- és motívumgyűjteményekből áll.

A motívumfilatélia rendezési elve a bélyegen megjelenő ábra, téma, mondanivaló, illetve a kibocsátás célja lehet. A Soó-gyűjtemény 24 természettudományi, művészeti és kultúrtörténeti motívumgyűjteményt foglal magába. Kedvenc kutatási területét, az orchideák világát bemutató bélyegekből készült debreceni kiállítás egyszerre tiszteleg a kiváló tudós, botanikus és műgyűjtő előtt. A további tablókon az emberi kultúra történetének különböző felfogásban, ezerféle színnel, ötlettel, megoldással készült bélyegek segítségével felfestett nagy ívű panorámája látható. A világanyagban nemcsak megjelennek, de kiemelt helyet kapnak az adott témához kapcsolódó magyar kiadások, amelyek igényes kivitelükkel méltán tarthatnak számot nemcsak a filatelisták, de a művészet iránt érdeklődők figyelmére is.

A bélyegkiállítás sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja benne az emberiség kultúrájának azt a szeletét, amelynek tanulmányozásában szívesen mélyed el. Ebben segítségére lesznek a Malompark Bevásárlóközpontban működő postahivatal munkatársai, akik nemcsak filatéliai információkkal, de különböző korosztályok számára szervezett egyéb programokkal várják a látogatókat. Az érdeklődők a legújabb kiadású magyar bélyegblokkok különleges nyomdatechnikai megoldásait UV fény alatt látható, rejtett jelzéseit is tanulmányozhatják majd a kiállító teremben kialakított speciális titokszobában.

Forrás: Posta

Forrás: Posta

 

 

Bélyeg Webáruház >>>

Kövess minket a facebookon!

A képhez tartozó alt jellemző üres; 500_0079.jpg a fájlnév

Adományok - Eszköztámogatás

 Tovább >>

 

 Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat 
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu

 Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu

 Mona Lisa bélyegívis ív

 

Vedd meg most! Mona Lisa bélyegívet >>

 

 50 forintos érmeszett egybe!
Ritkaság!

 

Vedd meg most, egybe a 15 db érmet!
50 forintos alkalmi emlékérme szett >>

 

 Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!

AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu