2018. 100 éve született Leonard Bernstein - Bélyeg

2018. 100 éve született Leonard Bernstein - Bélyeg

100 éve született Leonard Bernstein - Bélyeg

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kiadásával köszönti Leonard Bernstein születésének 100 éves évfordulóját. A bélyeg 200 000 példányban, Nagy Péter grafikusművész tervei szerint, az ANY Biztonsági Nyomdában készült. A kiadvány 2018. március 2-án jelenik meg, és ettől az időponttól kezdve kapható az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Leonard Bernstein (1918-1990) nemzetközi hírű amerikai zeneszerző, a 20. század egyik legnagyobb karmester egyénisége, a televíziós zenei ismeretterjesztés műfajának megteremtője, zongorista.

Ukrajnából kivándorolt, vallásos zsidó családból származott, alig volt tíz esztendős, amikor zongorázni kezdett. Zenei tehetsége tanulmányai során végig elkísérte, a Harvard Egyetemen felváltva folytatott zenei, filozófiai és filológiai tanulmányokat, ahol 1939-ben szerzett diplomát. Ezt követően a philadelphiai Curtis Institute of Music növendéke lett, ahol az anekdota szerint ő volt az egyetlen, akinek a magyar származású Reiner Frigyes – akitől karmester kurzusokat vett – jeles osztályzatot adott.

Karmesteri karrierje 1943-ban egy bravúros beugrással indult. A 25 éves, akkor még ismeretlen Bernstein Bruno Walter betegsége miatt néhány órás felkészülés után állt a New York-i Filharmonikusok élére és zajos sikert aratott a Carnegie Hallban. Egy csapásra Amerika kedvence lett, a nagy zenekarok valósággal versengtek kegyeiért. Lelkesedése, átéléssel telt dirigálása, a belőle áradó zeneélvezet a nem zeneértő közönséget is magával ragadta.

1957-ben első amerikaiként lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, a zenekarral tizenkét éven át dolgozott, s a muzsikusok a Laureate Conductor címmel tisztelték meg.

Zeneszerzőként 1944-ben mutatkozott be a bibliai témájú Jeremiah szimfóniával, első musicalje, az Egy nap a városban 463 előadást ért meg és meg is filmesítették. Kirobbanó sikert ért el az 1957-ben színre került West Side Story-val, amelyből azonos címmel 10 Oscar-díjat nyerő film is készült. Bernstein modern, kicsit dzsesszes hangzású komolyzenei művei is kedveltek, ezekben merített a country dalok, a mexikói táncok és a zsidó zene elemeiből is.

Zenei ismeretterjesztőként is újdonságot hozott: képes volt a muzsikát közérthetően, a lényeget feltáró módon minden korosztályhoz közel vinni. Ő volt az első karmester, aki a klasszikus zenéről 1954-től kezdődően televíziós sorozattal jelentkezett. Előadásait a New York-i Filharmonikusok kísérték, közben maga is zongorázott. Az előadások szövege könyv alakban a világ számos nyelvén megjelent, magyarul 1976-ban A muzsika öröme címmel. Pályafutását és munkáját számtalan díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

A bélyegen a vezénylő Leonard Bernstein, az alkalmi borítékon szintén a dirigáló Bernstein és egy négyes elosztású ütemmutató ábrázolása, az alkalmi bélyegzőn pedig vezénylő kezek láthatók.

Forrás: Posta

 

Bélyeg Webáruház >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; 500_0079.jpg a fájlnév

Adományok - Eszköztámogatás

 Tovább >>

 

 Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat 
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu

 Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu

 Mona Lisa bélyegívis ív

 

Vedd meg most! Mona Lisa bélyegívet >>

 

 50 forintos érmeszett egybe!
Ritkaság!

 

Vedd meg most, egybe a 15 db érmet!
50 forintos alkalmi emlékérme szett >>

 

 Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!

AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu