Az UNICEF 40 éve Magyarországon

Az UNICEF 40 éve Magyarországon

1. MAGYAR - Az UNICEF 40 éve Magyarországon Bélyeg vásárlás >>
2. ENGLISH - UNICEF 40 YEARS HUNGARY Order stamp >>

1. MAGYAR - Az UNICEF 40 éve Magyarországon

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Magyarországon negyven éve működő UNICEF-et. A bélyegképen a „Gyermekek fája” c. grafika látható, az alkalmi borítékon az UNICEF főbb céljai kerültek bemutatásra. A bélyeghez tartozó alkalmi bélyegzőn az UNICEF Magyarország logója szerepel. A kibocsátás filatéliai érdekessége, hogy a bélyegívben lévő bélyegek vegyesen, elforgatott állással helyezkednek el (tete-beche). Az újdonság a Pénzjegynyomdában készült. Február 5-én jelenik meg a Filapostán és az ország nagyobb postáin, de a Posta honlapján keresztül is megvásárolható.

A II. világháború az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa volt, melyben 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 62 millió civil és katona halt meg. A túlélők között több millió árva, súlyosan traumatizált gyermek maradt. Ebben a világban győztes és legyőzött egyaránt segítségre szorult. Maurice Pate – a későbbi elsőUNICEF főigazgató – levelében így írt az amerikai külügyminiszternek: „100 millió dollárra van szükségem, hogy 6 millió gyereknek egy pohár tejet és egy darab kenyeret adhassak.” Az UNICEF ezzel a mondattal indult. Célja volt, hogy segítsen a háború utáni Európában fagyoskodó, éhező és beteg gyerekeken, köztük a magyar gyerekeken is. Megalakulása óta azonban rá kellett ébredni arra, hogy nem csak a háborúk okoznak fájdalmat a gyerekeknek. A világ minden gyerekének biztosítani kell azőket megillető alapvetőjogokat: védelmet, egészséget, oktatást és egyenlőséget. 1965-ben az UNICEF kapta a Nobel béke-díjat a „nemzetek közötti testvériség előmozdításáért”.Az UNICEF Magyarországon is ezekért a jogokért a küzd. Globális felmérések szerint 500 millió és 1,5 milliárd közé tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik elszenvedtek valamilyen erőszakot. Egyes becslések szerint Magyarországon az erőszak minden tizedik gyermeket érint. Az UNICEF abban hisz, hogy a gyermekbántalmazás teljes mértékben megelőzhető, illetve minden veszélyben lévőgyereknek joga van a védelemhez, és megfelelő segítséget kell kapnia. Idehaza olyan kampányokat indít az UNICEF, amelyek segítenek megértetni a felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt a gyerekjogokat. Párbeszédeket kezdeményez az érintett felek között, kutatásokkal segít értelmezni és kézzelfoghatóbbá tenni a problémákat, valamint ajánlásokat tesz a kormány felé és igyekszik nyomást gyakorolni. Létrehozta a bababarát kórház fogalmát, felszólal a szoptatás fontossága mellett. Iskolai programot indított azért, hogy a gyerekek megismerhessék a jogaikat és nyitottabbá váljanak. Képzéseket tart a médiában dolgozók számára arról, hogyan lehet a gyerekeket érintő témákat úgy bemutatni, hogy a jogaik ne sérüljenek. A világon elsőként kifejlesztettek egy olyan okostelefon-applikációt, amin keresztül a gyerekek fogódzkodót kapnak ahhoz, mit tehetnek, ha találkoznak az erőszak valamilyen formájával. Mindezek mellett a magyarországi szervezet munkatársai 40 éve folyamatosan azért dolgoznak, hogy a magyar adományok is hozzásegíthessék a világ legrosszabb helyzetben lévőgyerekeit egy szebb gyerekkorhoz.
(Forrás: UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány)

Forrás: Posta

2. ENGLISH - UNICEF 40 YEARS HUNGARY

Magyar Posta is issuing regular stamps to welcome UNICEF operating in Hungary for forty years. On the stamp design a graphic work entitled "Children's Tree" can be seen, while on the first day cover the main aims of UNICEF are displayed. On the special postmark that belongs to the stamp there is the UNICEF Hungary logo. The new product was made in Pénzjegynyomda. The stamps are to be released on 5 February at Filaposta and at large post offices in Hungary, but will also be available for purchase on Magyar Posta’s web site.

In the history of mankind World War II was the greatest armed conflict, in which 70 nations took part and more than 62 million civilians and soldiers died. Among the survivors there were millions of orphaned and severely traumatised children. In that world the victorious and the defeated both were in need of support. Maurice Pate – who later became the first Executive Director of UNICEF – wrote the following to the US Secretary of State in his letter: "I need 100 million dollars to give 6 million children a glass of milk and a piece of bread." UNICEF was launched with this sentence. Its aim was to help freezing, starving and sick children, including Hungarian children, in post-war Europe. However, following foundation they had to face the fact that it is not only wars that cause pain to children. All children in the world must receive the fundamental rights they are entitled to: the right to protection, health, education and equality. In 1965 UNICEF was awarded the Nobel Peace Prize for "the promotion of brotherhood among the nations". UNICEF fights for these rights in Hungary as well. According to global surveys there are between 500 million and 1.5 billion children who have suffered from some sort of violence. According to some estimates every tenth child is affected by violence in Hungary. UNICEF believes that child abuse could be prevented completely, and all children exposed to danger have the right to protection and must be given appropriate assistance. UNICEF launches campaigns in Hungary to help both adults and children understand children's rights. It initiates dialogues between the affected parties, does research to help understand problems and makes them graspable, and it makes recommendations to the government to put pressure on them. It has created the concept of baby-friendly hospitals, and draws attention to the significance of breast-feeding. It has launched a school programme to inform children about their rights and to make them more open. It organises training courses for people working in the media on how to present topics affecting children without infringing children's rights. UNICEF has been the first in the world to develop a smartphone application, which provides support for children in what to do when they face any form of violence. In addition to this, the staff of the Hungarian organisation has been collecting donations for forty years, to help children in the world living under the worst circumstances to have a better childhood. (Source: Hungarian National Committee for UNICEF Foundation)

Stamps Order - Bélyeg Webáruház >>