EGYMÁSÉRT!

EGYMÁSÉRT!

1. MAGYAR - EGYMÁSÉRT! - Bélyeg rendelési kód: 2010 év bélyegei kompletten
2. ENGLISH - FOR EACH OTHER! - Order code of the stamp: 2010 Year stamps complete
3. GERMAN - FÜREINANDER! - Die Bestellnummer Der Marke: 2010 Jahr Briefmarken komplett

Michel:

1. MAGYAR - EGYMÁSÉRT!

A Magyar Posta Zrt. a készletek kifogyása miatt – a vörös iszap ka-tasztrófa áldozatainak megsegítésére – 2010. november 24-én névértékcserés utánnyomással bocsátja ki Egymásért! elnevezésű feláras bélyegét. A bélyeg nyomdai előállításának költségeit az Állami Nyom-da Nyrt. vállalta magára.

A Magyar Posta bélyeg-kibocsátási gyakorlatában hagyomány, hogy baj-ba jutott embereket vagy nemes célok megvalósítását segíti úgy, hogy a kibocsátást felügyelő miniszter engedélye alapján feláras bélyeget ad ki, és a névértéken felül befolyt összeget a kibocsátáskor közétett célra átutalja. Először 1913-ban – a Krassó-Szörény vármegyei árvízkárosul-tak javára – jelent meg hazánkban feláras bélyeg. Ezt követően több alkalommal hozott forgalomba a Magyar Posta adománygyűjtő, jótékonysági célokat szolgáló bélyegeket.

Ebben az évben számos természeti katasztrófa sújtotta hazánkat, szükség volt sokak segítségére, összefogására. A bélyegvásárlók ismételten tanúbizonyságot tettek arról, hogy kisebb adományok-ból is jelentős mértékű segítség nyújtható. Az árvízkárosultakat például ebben az évben – a 100 Ft felárú Árvízkárosultakért bélyeg eladásából – összesen 26 millió forinttal segítette a Magyar Posta. Ebből júniusban 10 mFt a BAZ Megyei Önkormányzathoz, szeptemberben pedig 16 mFt a Katolikus Karitászhoz került. Ez utóbbi összeget egy óvodai épület helyreállítására és a rászoruló családok részére kazánok beszerzésére fordítják. A vörös iszap katasztrófa károsultjai számára közel két hónap alatt 8 mFt gyűlt össze és kerül a Kármentő Alapba.

Az Egymásért! bélyeg utánnyomása nem valósulhatott volna meg az Állami Nyomda Nyrt. nélkül, aki 1997 után második alkalommal vállalta magára a bélyeg-előállítási költségeket és a gyártáshoz térítésmentesen biztosította a papírt.

A Magyar Posta Zrt. ezúton is köszöni mindazoknak, akik feláras bélyegek vásárlásával nyújtottak segítséget a bajbajutottak számára, továbbá kéri, hogy a jövőben is csatlakozzanak a jótékonyság e speciális formájához.

Forrás: Magyar Posta

2. ENGLISH - FOR EACH OTHER!

As stocks of the stamp with a surcharge For Each Other have run out, Magyar Posta is issuing a reprint on 24 November 2010 with a change of face value to aid the victims of the red sludge disaster. The printing costs of producing the stamp are being borne by the print works Állami Nyomda Nyrt.

Magyar Posta has a long tradition of helping people in sudden need or the achievement of noble aims through its stamp issuing practice, or more precisely by issuing stamps with a surcharge with the consent of the minister supervising releases. The proceeds from the amount in excess of the face value are devoted to the supported cause. The first such Hungarian stamp was issued in 1913 for the benefit of flood victims in Krassó-Szörény county in historic Hungary. Since then Magyar Posta has released stamps to collect donations for charitable purposes on many occasions.

This year numerous natural disasters have afflicted the country, so there has been a need for solidarity to help the many victims. Stamp purchasers have again demonstrated that many small donations can offer a significant amount of aid. For example, this year Magyar Posta collected a total of HUF 26 million from the sale of the stamp for flood victims with a surcharge of HUF 100. Of this HUF 10 million went to the local authority of Borsod-Abaúj-Zemplén county in June and HUF 16 million to Caritas Hungarica in September. The latter sum financed the restoration of a kindergarten building and the acquisition of boilers for families in need. In two months HUF 8 million has been collected for the people affected by the red sludge disaster, which has been donated to the Disaster Relief Fund.

The reprint of the For Each Other stamp was made possible through the good offices of the state printers Állami Nyomda Nyrt, who for the second time since 1997 have covered the costs of printing the stamps and provided the paper for their production free of charge.

Magyar Posta would like to take this opportunity to thank everyone who has helped others in times of difficulty by purchasing stamps with a surcharge and to ask them to continue to support this special form of charity in the future.

3. GERMAN - FÜREINANDER!

Die Magyar Posta bringt ihre Briefmarke „Füreinander!” mit einem Aufpreis am 24. November 2010 wegen der erschöpften Vorräte – für die Unterstützung der Opfer der Giftschlamm-Katastrophe – als Nachdruck mit einem neuen Nennwert aufs Neue in Umlauf. Die Druckkosten der Briefmarke übernahm die Állami Nyomda (Staatsdruckerei AG).

In der Briefmarkenausgabe der Magyar Posta ist es Tradition, die Bedürftigen oder die Durchsetzung nobler Ziele zu unterstützen, indem sie aufgrund der Bewilligung des zuständigen Ministers Briefmarken mit einem Aufpreis ausgibt und die Aufpreiserlöse für den bei der Ausgabe genannten Zweck spendet. Eine Briefmarke mit Aufpreis erschien in Ungarn erstmals 1913 zugunsten der Hochwasseropfer des Komitats Krassó-Szörény. Seitdem hat die Magyar Posta mehrere Male Briefmarken für Spendensammlungs- und Wohltätigkeitszwecke in Umlauf gebracht.

Dieses Jahr ist Ungarn von zahlreichen Naturkatastrophen heimgesucht worden, es bedurfte der Hilfe und Solidarität vieler. Die Briefmarkenkäufer haben es aufs Neue unter Beweis gestellt, dass auch kleinere Spenden eine große Hilfe darstellen können. Dieses Jahr unterstützte die Magyar Posta die Hochwasseropfer beispielsweise – aus dem Verkauf der Briefmarke für die Hochwasseropfer mit einem Aufpreis von 100 Forint – insgesamt mit 26 Millionen Forint. Davon gelangten im Juni 10 Mio. HUF zur Kommunalverwaltung des Komitats Borsod-Abaúj-Zemplén und im September 16 Mio. HUF zur katholischen Hilfsorganisation Caritas. Letztere Summe wurde zur Wiederherstellung eines Kindergartengebäudes und zur Beschaffung von Heizkesseln für bedürftige Familien aufgewendet. Für die Opfer der Giftschlamm-Katastrophe wurden innerhalb von etwa zwei Monaten 8 Mio. HUF gespendet und in den Entschädigungsfonds eingezahlt.

Der Nachdruck der Briefmarke „Füreinander!” wäre ohne die Állami Nyomda (Staatsdruckerei) nicht umsetzbar gewesen, die seit 1997 zum zweiten Mal die Herstellungskosten der Briefmarken übernahm und das Papier für die Herstellung unentgeltlich zur Verfügung stellte.

Die Magyar Posta möchte auch auf diesem Wege all jenen, die durch den Kauf der Briefmarken mit Aufpreis den Notleidenden Hilfe leisteten, Dank sagen und sie bitten, sich auch künftig dieser besonderen Form der Wohltätigkeit anzuschließen.

loading...


style="display:block"
data-ad-client="ca-pub-6935274628036882"
data-ad-slot="5080017051"
data-ad-format="auto">

Legnépszerübb bélyeg információk

 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója

 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója
A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját.

Viselettörténet I. -  History of clothing I.

Viselettörténet I bélyeg. -  History of clothing I. stamp
Korok viseleteinek bemutatása céljával, Viselettörténet elnevezéssel a Magyar Posta új alkalmi bélyegkisív-sorozat kibocsátását kezdi meg.

Karácsony 2016 bélyeg -  Christmas 2016 stamp

Karácsony 2016 bélyeg -  Christmas 2016 stamp
A Magyar Posta hagyományai szerint forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a karácsonyt.

Országok, Városok bélyeg - Countries, cities stamp

Országok, Városok bélyeg - Countries, cities stamp
Országok, városok elnevezéssel bocsátja forgalomba a Magyar Posta legújabb bélyegkisívét.

A máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója emléklap

Megjelent a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója emléklap
Az új érménél számolni kell, az érme névértékét, az arany érménél az arany aktuális gramm árát, a régebbi ...

EUROPA 2015: Régi játékok

Ezüstöt ér a magyar bélyeg!
Ötvennél is több bélyeg közül a második helyet érte el a Magyar Posta újdonsága a PostEurop ....

Még több érme információ >>