2024. Sárvár Aréna - Személyes bélyeg

2024. Sárvár Aréna - Személyes bélyeg

Sárvár Aréna - Személyes bélyeg

A Magyar Posta 2024-ben is folytatja a tematikus személyes bélyegek kibocsátását. A Sárváron megrendezésre kerülő 97. Bélyegnap eseményeihez, két híres filatelistánkról kiadott szelvényes bélyeg, illetve a Sárvár Arénáról készített bélyeg kapcsolódik. A szelvényes bélyegek témánként 12.250 példányban Benedek Imre grafikusművész tervei alapján készültek. A készletek függvényében megvásárolhatók a Filapostán és a postán.
Híres Filatelisták VIII. • Voloncs Gábor kisiskolás korától szenvedélyes bélyeggyűjtő, majd grafikus, szakújságíró, 1994-98 között a Mabéosz ügyvezetője. Filatéliai szakcikkei a postatörténet és a hagyományos gyűjtés területét is felölelték, klasszikus és modern filatéliai jelenségekkel egyaránt foglalkozott. Kezdeményezője és első szerkesztője az Okmánybélyeg című szakosztályi lapnak. 1997–2012 között dolgozott a magyar posta- és illetékbélyeg katalóguson, bővítette a régóta hiányolt helyi kiadásokkal, díjjegyesekkel, a Monarchia katonai postája, az állami okirati, községi és városi illetékbélyegekkel. Publi-kált külföldi lapokban is, mint például a News of Hungarian Philately és a Brasovian Philatelic Studies. Részt vállalt a gyűjtői utánpótlás képzésében és támogatásában. Forrás: Nemzeti Bélyegmúzeum Híres Filatelisták IX. • Visnyovszki Gábor gyerekkorától kezdve bélyeggyűjtő, később szakújságíró és szerkesztő is. A „Mérite Philatélique Européen” érem tulajdonosa. Számos filatéliával foglalkozó társaság tagja volt, mint például a Mabéosz, a londoni Királyi Filatéliai Társaság és az Európai Filatéliai Akadémia. A Mafitt alapítója, majd 2002-től 2011-ig elnöke, aztán tiszteletbeli elnöke volt. „A magyar bélyegek kézikönyvé”-t szerkesztette 1982-86 között. 1996-ban készítette a „Bélyegkönyv" c. művét, mely a magyar filatélia népszerűsítésének mindmáig egyik legnagyszerűbb alkotása. A könyv a klasszi-kus magyar bélyegek történetét foglalja össze. Forrás: Nemzeti Bélyegmúzeum Sárvár Aréna • 2019-ben készült el az 1450 fő befogadására is alkalmas Sárvár Aréna, amely azóta az NB II-ben játszó sárvári kézilabdacsapat otthona. A 608 fős lelátóval rendelkező komplexum sportrendezvényeknek, mint futball, kosárlabda és karate versenyek, konferenciáknak, koncerteknek ad otthont, továbbá szabadidős és szórakozási lehetőségeket is kínál, a kor elvárásainak mindenben megfelelő infrastruktúrájú, 128 férő-helyes Kabos László Filmszínház-, fallabdapályák-, fitnesztermek- és NB I-es minősítésű tekepálya által. A 97. Bélyegnap alkalmával megjelenő tematikus szelvényes bélyegek jeles filatelisták tiszteletére, valamint az eseménynek otthont adó Sárvárhoz kapcsolódnak. A Híres Filatelisták sorozat ezúttal Voloncs Gábort és Visnyovszki Gábort ábrázolja. Az alkalmi bélyegző motívumát portrésziluettek adják. A Sárvár Aréna tematikus személyes bélyeg az épület külső homlokzatát ábrázolja, a kapcsolódó bélyegzőn az intézmény logója szerepel.

Forrás: Posta

 

Bélyeg Webáruház >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; 500_0079.jpg a fájlnév

Adományok - Eszköztámogatás

 Tovább >>

 

 Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat 
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu

 Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu

 Mona Lisa bélyegívis ív

 

Vedd meg most! Mona Lisa bélyegívet >>

 

 50 forintos érmeszett egybe!
Ritkaság!

 

Vedd meg most, egybe a 15 db érmet!
50 forintos alkalmi emlékérme szett >>

 

 Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!

AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu