2021. Híres Filatelisták V. Rédei Miklós - Bélyeg

2021. Híres  Filatelisták V. Rédei Miklós - Bélyeg

Híres Filatelisták V. Rédei Miklós - Bélyeg

Magyar Posta a „Híres filatelisták” témasorozatban nagy magyar bélyeggyűjtőknek állít emléket. Az ötödik tematikus személyes bélyegen Rédey Miklós szerepel. A szelvényes bélyeg 9.100 példányban, Benedek Imre grafikusművész tervei alapján készült.

Rédey Miklós (Tata, 1868 – Budapest, 1931) közismert és nemzetközileg is elismert filatéliai szaktekintély, bélyeggyűjtő, bélyegszakértő. Középiskoláit Tatán és Győrött, jogi tanulmányait Győrött és Budapesten végezte. 1891-ben a győri rendőrség szolgálatába lépett, majd Budapestre került, ahol kezdetben rendőrségi fogalmazóként dolgozott. A budapesti rendőrségtől mint főkapitány-helyettes vonult nyugdíjba 1926-ban. Írói munkássága kiterjedt volt, különböző lapokban mintegy 400 szakcikke jelent meg.

Az 1922-ben megalakult „Magyar Bélyeggyűjtő Egyesületek Országos Szövetsége", mely a mai MABÉOSZ elődje korelnökévé majd a szövetség később indított lapjának első főszerkesztőjévé választotta. Filatéliai szakírói munkássága saját koráig megjelent valamennyi magyar bélyegre kiterjedt. „Kőnyomatosaink” vagy például a „Magyar Postabélyegek 1870-1916” című munkáira később is sűrűn hivatkoznak. Bélyeggyűjteménye a hazai élvonalba tartozott. bélyeghez tartozó szelvényen Rédey Miklós arcképe, a hátterében az Iparművészeti Múzeumban rendezett első magyar országos bélyegkiállításról írt művének illusztrációja és a „Magyar Postabélyegek 1870-1916” c. munkájának címlapja látható.

Forrás: Posta

 

Bélyeg Webáruház >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; 500_0079.jpg a fájlnév

Adományok - Eszköztámogatás

 Tovább >>

 

 Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat 
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu

 Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu

 Mona Lisa bélyegívis ív

 

Vedd meg most! Mona Lisa bélyegívet >>

 

 50 forintos érmeszett egybe!
Ritkaság!

 

Vedd meg most, egybe a 15 db érmet!
50 forintos alkalmi emlékérme szett >>

 

 Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!

AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu