2021. Várak Magyarországon II. - Bélyegkisív

2021. Várak Magyarországon II. - Bélyegkisív

Várak Magyarországon II. - Bélyegkisív

A Magyar Posta a 2018-ban megkezdett kastélyok, várak sorozatát 2021-ben is folytatja és ezúttal is hazai várak közül mutat be nyolcat. A kisív Domé Eszter grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 20.000 példányban.

A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési NKft. az országos kulturális örökségvédelmi feladatok ellátására jött létre. Célja a műemléki védelem alatt álló épületek fenntartható hasznosítása, közreműködés azok fejlesztésében, felújításában. További kiemelt feladata a látogatók számára vonzó tartalommal megtölteni a műemléki helyszíneket. A hazai épített örökségvédelem aktív szereplőjeként több mint 30 műemléki védettségű épületet üzemeltet, portfóliójában az épített örökségeink megóvására irányuló fejlesztések mellett kiemelt állami beruházások is megtalálhatóak.

A NÖF NKft. koordinációjában valósulnak meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram fejlesztései, melyek célja, hogy a kulturális örökségvédelem jegyében ne csupán külsőleg és belsőleg újuljanak meg az épületek, hanem azokat változatos programokkal és rendezvényekkel tegyék élővé. A bélyegsorozatban nyolc, a programban érintett vár bemutatására kerül sor. A bélyegújdonságon látható várak sorrendben a következők: Diósgyőri vár (Miskolc); Sümegi vár; Szádvár (Szögliget); Kisvárdai vár; Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed; Mosonmagyaróvári vár; Somlói vár (Doba) és Füzéri vár. A kisív hátterét a várak külső és belső részeiről, homlokzatairól készült képi montázs díszíti. A borítékon és a bélyegzőben a Somlói vár részletei jelennek meg.

Forrás: Posta

 

Bélyeg Webáruház >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; 500_0079.jpg a fájlnév

Adományok - Eszköztámogatás

 Tovább >>

 

 Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat 
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu

 Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu

 Mona Lisa bélyegívis ív

 

Vedd meg most! Mona Lisa bélyegívet >>

 

 50 forintos érmeszett egybe!
Ritkaság!

 

Vedd meg most, egybe a 15 db érmet!
50 forintos alkalmi emlékérme szett >>

 

 Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!

AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu